Ebédbefizetés

Tegnap megejtettük az első ovis ebéd befizetést. A nagy eseményre, kollektíven, családilag mentünk el. No nem azért, mert ünnepélyes keretek között zajlott, hanem mert ha Dádó netán nem akart volna bejönni leendő ovijába, akkor Apa tudjon a két gyerekre kint vigyázni, hisz nekem akkor is be kellett fizetnem tegnap az ebédet.

De szerencsére felesleges volt az elővigyázatosság. Ahogy odaértünk, Dádónak magától értetődőnek tűnt, hogy Ő jön be velem az oviba. Az óvoda titkár nagyon kedves volt, jól elcsevegett Dádóval, aki végül maga fizette be első óvodás hónapja ebédjét (okos az én gyerekem, büszke is vagyok rá cefetül, de azért a papírok kitöltését magamra vállaltam). Picit kevésbé magabiztosan és lelkesen, de végül a csoport szobájára is kíváncsi volt, ahol már szépen meg volt terítve az ovisoknak az ebédhez. Én meg a  tőlem telhető leglelkesebben mutogattam Neki, hogy nézd, ott van fa vasút is, meg rengeteg autó, kirakók és még főzni is lehet. Dádó szerencsére csillogó szemekkel nézte a játékokat. Holott, be kell vallanom, azt talán elrontottuk, hogy itthon majdnem annyi játéka van neki egymagának, mint a leendő csoportjában. Még az a szerencse, hogy Dádó abban a korban van, hogy más játéka mindig izgalmasabb, mint a sajátja (okozott ez már sok-sok könnycsepp hullást a homokozókban). Szóval, az én Fiam kész lett volna ott és azonnal leülni és játszani. Remélem ez jó jel. Később annak is örült, hogy a majdani rajzok tárolására szolgáló irat tartó papucson már ott volt a jele, meg a kosárkán is, amibe beleteheti majd minden nap azt az egy játékot, amit otthonról visz magával. Én még azt is láttam, hogy már várják a legkisebb ovisokat, a bejárati ajtónál a szekrényre ragasztott ki papíron fel voltak sorolva az új kicsik és ott lógtak nyaklánc formájában a jeleik is. Jó érzés volt.
Mikor kimentünk, végül még Apáékat is be kellett hívni és meg kellett mutatni a leendő csoport szobáját, sőt, még a WC-t is megmutatta Apának, hogy hol van. Kifelé indulva összetalálkozunk az egyik leendő óvónénivel, Andika nénivel. Sajnos Dádó Vele már nem tudott csevegni, mert sürgősen ki kellett mennie játszani az udvarra. Pedig hallhatta volna, hogy mennyire várják már Őt az óvónénik és, hogy épp azzal foglalatoskodik, hogy pont Ő ruhás zsákjába hímzi bele a jelét. (A pálmafa új jel, eddig nem volt ilyen jelű ruhás zsák.)

Örülök, hogy összességében tetszett Dádónak az óvoda, ezért úgy tervezem, hogy jövő héten délelőttönként elmegyünk az óvodába játszani, hogy szokja a hely szellemét, hiszen nemsokára nap mint nap oda kell járnia. Izgatottan várom, hogy hogy fogja fogadni a tényt, hogy bizony Anya és Apa nélkül kell majd ott boldogulnia, hiszen az Óvónénik a mi felügyeletünket nem vállalják.