Járművek bűvöletében

Több, rajtam kívül álló okból is el vagyok maradva a bejegyzésekkel, most két héttel ezelőttre ugrok vissza (a szöveget még akkor megírtam), majd visszadátumozom a bejegyzést alkalomadtán. 

Már volt arról szó, hogy Dádó, mint a legtöbb fiú, rajong a járművekért; a munkagépekért, a különböző autókért, a két kerekűekért, a repülőkért... és hát a legnagyobb kedvencekért,  a vonatokért!

Ma jó napja volt a Fiúnknak, mert délután Apának az az ötlete támadt, hogy menjünk ki a repülőtérre és nézzük meg a naplementét. Mikor odaértünk, nem mondom, hogy maximálisan lelkesedtem az ötletért; nem kellett  a szélzsákra néznem, hogy tudjam, hogy a 0 fokot miért nem nullának, hanem pár fokkal kevesebbnek érzem. Persze, ha már ott voltunk, örültem, hogy Dádó mennyire örült  a hangárban álló tűzoltóautónak, Cessna típusú-, sárkány- és  vitorlázó repülőknek. Kint pedig pont elcsíptünk egy leszálló kis repülőt, amit még Finca is ámulva nézett.

Mivel a nap már lebukott, tényleg hideg volt  a nagy nyílt terepen és a hó is el kezdett szállingózni (Könyörgöm, március van!!!!)  Dádó nyavalygásának eleget téve a vasút állomás felé vettük utunkat. Pont jókor, mert igazán forgalmas időszakot fogtunk ki, vonatok érkeztek, indultak, volt mit nézni, nagy volt a sürgés-forgás, tolatás, miegymás. Dádó pedig boldog volt, lelkesen magyarázott, hogy melyik mozdony milyen és, hogy Ő ezekkel hogyan szokott játszani otthon.

Mert bizony ám, Apa olyan számítógépes programot szerzett meg a  Kisfiának, amivel Ők maguk építik meg a terepet, a domborzatot, a síneket, Ők döntik el, hogy hol legyen híd, alagút, állomás, lámpa és folytathatnám a sort a  legapróbb részletekig. Na és, hogy a Fiúnk öröme még nagyobb legyen, Apa megszerezte hozzá azokat a mozdonyokat, vonatokat is, amikkel Dádó élőben is tud találkozni a pályaudvaron. Természetesen azok a kedvencei. Azok közül is a kék-sárga.

Nem mondom, hogy felhőtlenül örülök az új KÖZÖS hobbijuknak. Több okból se. Nem szeretem, hogy  olyankor passzívan játszik Dádó, monitort bámul hosszú időn keresztül és azt a függőséget, amit okoz nála a program, azt végképp nem díjazom. Már jó pár hete tart az őrület és még mindig  csak hisztivel lehet elvonszolni a számítógép elől. Az egyetlen pozitívum az, hogy amíg játszik, addig nagyon örül és azt nagyon jó látni. Na jó, talán van még egy; zsenge kora ellenére a Fiúnk profin kezeli az egeret, úgy állítgatja a kép beállításokat, hogy milyen szögből szeretné nézni a vonatokat, hogy követni se bírom, úgyhogy a kézügyessége is fejlődik, a tér látása is, valamint a számítógép használatot is pikk-pakk megtanulja. Az Ő generációja  már ebben nő fel, az alapokat nem kell nekik külön tanulni majd. 

Kíváncsian várom, hogy a Csajszink majd mivel fog minket az őrületbe kergetni. Babákkal, lovakkal, pónikkal? Őszintén remélem, hogy neki meg olyan kedvence lesz, amivel én is szívesen töltöm majd az időmet. Ha eljön az ideje, majd beszámolok róla.