Dokumentálás

Bőven lenne mit leírnom az eseménydús hétvégénkről, amely igazán családiasra sikerült; az egyik napot a Dédi Mama születésnapjának ünneplésével, a másikat pedig rég nem látott rokonokkal ill. ismerősökkel töltöttünk.

De belelapoztam az utolsó pár oldal bejegyzéseibe és megállapítottam, hogy úgy tűnhet, hogy mindig minden velünk történt eseményt fényképezünk, hogy aztán bekerülhessenek a képek ezen oldal hasábjaira. Pedig nem így van. Illetve de, majdnem mindent megörökítünk képekben is, csak épp nem a blog kedvéért, hanem azért, mert egyrészt szeretek fényképezni, másrészt meg ily módon (IS) szeretek emlékeket gyűjteni.

Dádó 1 éves koráig MINDEN EGYES nap készült Róla fénykép. Végülis a digitális fényképezők korában, mivel az elkészült képek nem kerülnek pénzbe, miért ne? Azt viszont tényleg most, ezen bejegyzés kedvéért néztem meg, hogy így az első életévében nagyjából 12 ezer képet készítettünk Róla illetve Vele. Hmmm, bevallom, nem gondoltam volna, tényleg sok egy kicsit. Mondjuk valamit  sejthettem, mert már eddig is minden évben készítettem egy best of mappát, amikben még mindig túl sok kép van ahhoz, hogy Ő átnézze  majd őket. Ezért minden év legjobb 100-150 képéből papír kép is készülőben van.

Valamint elkezdtem minden évről egy zenés képes-videós kisfilmet is összeállítani. Annak, amit már láthattak is a Nagyik (talán már 2 éve - igen, azóta se volt időm a folytatásra) nagy sikere volt.

De egyébként is, amiből csak tudom, gyűjtöm a gyerekek számára az emlékeket, hisz ők ezekre az éveikre nem fognak emlékezni és előfordulhat, hogy ha kérdeznek majd, hitelesen sok mindenre mi se. Bár 1 éves koráig Dádónak napi szinten naplót vezettem, úgy, mint most Fincának is. Persze ezek mellett van még az elmaradhatatlan babanaplójuk is és van még egy gyerekmondásokat gyűjtő könyvük is.

Ezeken kívül van még egy-egy dobozuk is, amikbe már sok mindent beletettem:
a pozitív terhességi teszteket (nagyon alaposan elmosva, feldátumozva); a kórházi karszalagokat; a köldök csipeszeket; a kórházi névtáblákat; a születésükről  hírt adó újságokat; a kis ruhákat, amikben a kórházból hazahoztuk őket; az  első névre szóló leveleket és képeslapokat; az újszülött kori méretű pelenkákból egy-egy darabot; az első cumikat (Dádónál már  az utolsót is); egy-egy kedvenc kis ruha darabot; egy-egy kis zoknit; a baba takarókat (bár Fincáé még használatban van); a kis cipőket, amelyekben az első lépésüket megtették (nyilván Fincánál ez a  cipő még használatban van, hisz ez a mérfölkő még előtte áll). Fincának az a nyaklánca, amit azon a  nyaraláson vettem, amikor már majd 4,5 hónapja a pocakomban volt és még nem tudtuk, hogy kislány, de én megéreztem.

Na és amit Dádó doboza már tartalmaz és terveim szerint Fincáé is tartalmazni fog: az első villamos jegy;  az első karácsonyról saját dísz; az első locsoló kölni; az első szülinapi gyertya és így tovább... Azt hiszem lassan szükség lesz nagyobb méretű dobozokra.

Bízom benne, hogy mindennek ugyanúgy fognak örülni, mint ahogy én örülök, amikor a gyermekkori képeinket nézegetem (szerencsére rengeteget készített az Apukám, aki egyébként is a család fotósa lett az évek alatt) vagy amint meghatódva olvasom az Anyukám által vezetett babanaplót és  a kis napló bejegyzéseket az első éveimből. Tényleg jó tudni, felvételeket látni olyan velem történt dolgokról, amikre nem emlékezhetek...